Mit mondanak a gitárosok a közös munkáról?

“Tamástól tanulni számomra olyan, mintha egy másik országba lépnék be. Mindig feltöltődve távozom és nagyon várom a következő órát. Nagyon inspirálóan tanít, csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy tőle tanuljon. Életem egyik legjobb döntése volt, hogy anno felkerestem azzal, hogy tudna-e oktatni engem, mert szerettem volna jobb gitárossá válni és nem megragadni egy adott szinten. Rengeteget tanultam tőle, bővítette az elméleti, technikai és alkotási tudásomat egyaránt. Azóta is az általa tanított dolgokból építkezem a saját dalok írása során. Erre jó példa a második kislemezem, ahol érezhető a fejlődés az első kislemezhez képest, amit neki köszönhetek és amire nagyon büszke vagyok.”

“Lényegesen tudatosabban és szabadabban gitározom most. Sokkal jobb és választékosabb a játékom, mint korábban. Nekem az elméleti rész korábban mindig kimaradt, és a standard dúr és moll megoldásokat használtam csak. Hasonlóak voltak a témák. A modális skálákkal nyílik egy ajtó, szélesedik a látószög. A tudatosság ma már ott jelenik meg nálam, hogy keresem aktívan azokat a helyzeteket, amibe bele tudom tenni a modális hangulatokat. Annyi minden ötletem van egyszerre, hogy szinte nem tudom, hogy melyik eszközhöz nyúljak elsőként. Én nem gondoltam volna, hogy ez a megközelítés ennyi mindent megnyit és ennyi lehetőséget rejt magában. Nagyon örülök, hogy megtaláltalak.”